A csecsemő a mozgáson keresztül fedezi fel a világot és tanulja meg saját testének mechanizmusait. Számára a mozgás az első kommunikációs eszköz, majd erre épül rá, többek között a beszéd, az olvasás és az írás.
A mozgás fejlődése szoros kapcsolatban áll, a központi idegrendszer érésével, és ha a gyermekek érése közben a mozgás valamelyik szakasza – az ún. elemi mozgások (pl. kúszás, mászás, gurulás) kimaradnak, vagy nem megfelelően gyakorlódnak be (pl. túl korán feláll, vagy jár a gyermek), akkor az ehhez kapcsolódó érzékelő és irányító központok fejlődésében eltérés jelentkezhet. Ez is egyik oka lehet az idegrendszeri éretlenségnek, melynek tünetegyüttesével (a szenzoros érzékenység is ide sorolható) nagyon sok gyerek érkezik hozzánk, szakemberekhez.
Az ő terápiáik során született meg a
KOMPLEX SZENZOROS MOZGÁSFEJLESZTÉS

amit tulajdonképpen a gyakorlati tapasztalat és a komplex szemlélet hozott létre.
A fejlesztés középpontjában, a gyerekek idegrendszeri érésének támogatása áll, melyre legkönnyebben a mozgás segítségével tudunk hatni. Az órákat játékos keretbe foglaljuk, fejlesztő hatású gyakorlatokat végzünk. Kiemelt figyelmet fordítunk a dinamikusságra, figyelembe vesszük a gyerekek életkorát, személyiségét, lelki állapotát, egyéni szükségleteit és személyiségét, ehhez igazítjuk a foglakozások felépítését.
Mitől komplex, ez a fejlesztés?
Olyan játékos feladatokat találunk ki, amik komplexen, egyszerre fejlesztik a gyerekek mozgásos és kognitív területeit. Magának az emberi szervezetnek, az idegrendszernek a működése is nagyon bonyolult, minden mindennel összefügg, ezért fontos, hogy az eredmények elérése érdekében teljes egészében, KOMPLEXen szemléljük azt.
Mitől szenzoros, ez a fejlesztés?
Arra törekszünk, hogy olyan eszközparkot kínáljuk, és olyan gyakorlatokat végezzünk, melyek megmozgatják a gyerekek szenzoros érzékelő rendszerének területeit, a látást, a hallást, a szaglást, a tapintást, az egyensúlyi és a mozgásérzékelő rendszert.
Ezen területeken keresztül stimuláljuk az idegi folyamatokat, amelyek szorosan kapcsolódnak a funkcionális viselkedéshez.
Milyen tünetek esetén ajánlott, ez a fejlesztés?
- Megkésett beszéd- és mozgásfejlődés
- Bizonytalan egyensúly és mozgáskoordináció
- Szobatisztaság kialakulásának nehézségei
- Figyelmi nehézségek
- Finommotorika éretlensége
- Fáradékonyság, hiperaktivitás
- Érzékenység fényekre, zajokra, illatokra, anyagokra
- Alvási nehézségek
- Magatartási problémák, dührohamok
- Beilleszkedési nehézségek
Milyen életkorú gyerekeknek ajánlott, ez a fejlesztés?
Óvodás kortól kisiskolás korig.
Szerzők:
Kemény András
Lukács-Tóth Boglárka
KOMPLEX SZENZOROS MOZGÁSFEJLESZTÉS ONLINE NEM ELÉRHETŐ, AZONBAN EGY REMEK SZÜLŐKNEK SZÓLÓ LEHETŐSÉG IGEN:
