Lukács-Tóth Boglárka vagyok óvodapedagógus, mozgásfejlesztő , gyógypedagógus- logopédus jelölt.

Már gyerekként is nagyon szerettem másoknak segíteni. Sokat tanultam az öcsémmel, akit “rossztanulóként” tartottak számon. Nagyon szerettem volna neki segíteni, mert tudtam, hogy nem az eszével van a baj és nem azért szerez rossz jegyeket, mert lusta, hanem azért, mert tényleg nehéz számára a tanulás. Azt hiszem ez a tapasztalat adta az első löketet ahhoz, hogy a pedagógus pályát válasszam.
Ezután az egyetemről kikerülve, pályakezdő óvodapedagógusként azzal szembesültem, hogy a megszerzett elméleti tudás, remekül tudom alkalmazni a tipikus fejlődésű gyermekekkel. Ez jó érzéssel töltöttel el, de folyamatosan az a kérdés foglalkoztatott, hogy mi a helyzet azokkal, akik egy kicsit mások? Járt a csoportomba egy igazán különleges kisfiú, aki egyik délután dührohamot kapott. Elmeséltem neki, hogy engem nagyon megnyugtat a rajzolás, ezért ha van kedve, csatlakozzon hozzám és rajzoljunk együtt valami vidámat. Nem sokkal ezután megérkezett a kisfiú anyukája, aki elsírta magát az alkotás láttán, mert a kisfiú sohasem rajzolt még azelőtt. A kisfiú azt modta, hogy azért rajzolt velem, mert hagytam, hogy szomorú legyen, de közben fel is vidítottam. Ezután jelentkeztem gyógypedagógus képzésre.

„Minden gyermekben megvan a cselekvési vágy és a világmindenség megismerésének igénye, csak annak kibontakoztatását kell elősegíteni.”

/Maria Montessori/